2016. február 21., vasárnap

a mi utunk

Mivel a KEROTT-on mi mutatkoztunk be, szedegettem a gondolataimat, és visszaolvastam régebbi bejegyzéseket a blogról. Aztán összeállt valamiféle vázlat - amit csak nagyjából követtem. Megosztom, ilyesmikről beszéltem:

Otthontanulásunk története

Pedagógusi múltam. 
Otthontanulós baráti család, ott mostanra már 16 éves a lányka. 

Amiért nagy lehetőségnek láttam:

-  Szabadság - amit én gyerekként nélkülöztem.
   Félénk és megfelelni vágyó gyerekkorból jövök. A szabályokhoz való tökéletes és bármi áron való, félelemből fakadó alkalmazkodásból. (persze tudom, a bennem élő gyerek nem egyenlő azzal a gyerekkel, akit kaptam, h én neveljem fel.) ((vagyok-e ÉN most elég szabad hozzá??))

- A legtöbbet lehet kihozni a gyerekből, ha odafigyelve csináljuk. Vagyis ő kihozhatja magából egy támogató közegben. Engedve, h menjen, amerre viszi a kíváncsisága, kedve. Tanulás belső indíttatásból.

Nincs betolva egy polcra, nincs osztályzat, ami a többiekhez viszonyítva kategorizálja. Hibázni szabad!
Fejlődni, szárnyalni hagyás. Persze vizsgakor igen, de megpróbáljuk ezt nem nagy hangsúllyal megélni.

--Együtt tölthető idő, kapcsolat! Figyelem, szeretet...

Amik visszatarthattak volna:

- Saját szabadságom csorbulása, merthogy kevesebb a nélkülük-idő. (Az, aki én vagyok, alkalmas-e erre?)
- Napi gyerekközösség hiánya (fontos-e?)
Egy megszokott rendszertől való eltérés ismeretlensége, félelme.

Én jót teszek-e ezzel neki. Nem vagyok mintaanya. Ő nem egy mintagyerek. Vannak nehézségeim saját magammal. Vannak nehézségei saját magával. Vannak nehézségeink egymással. Jót teszek-e? Képes vagyok-e? 
-       személyes meggyőződés arról, h ez a mi utunk
"Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, szeretet, és a józanság lelkét."

Most is ezt érzem legnagyobb kihívásnak:  saját harcaink győztes megélése,  jellemfejlődés - együtt.
Amit tanulok:
-       - bizalom a gyerekeimben
(John Holt – “Nincs ennél könnyebb, és ugyanakkor ennél nehezebb. Mert ahhoz, h bízni tudjak a gyerekemben, önmagamban kell bíznom. De legtöbbünknek gyerekként azt tanították, h bennünk nem lehet megbízni…”)
-       - harag-, indulatkezelés
-       - konfliktusmegoldás, érzelmek helyes kezelése
"beszélő bot" ITT

A büntetés távolságot épít. A szeretetteljes fegyelmezés kapcsolatban tart.
Kritikátlan engedelmesség szemben a kapcsolatra épülő következetes neveléssel.

NEVELÉS
                
Amikor M megszületett, nem igazán volt elképzelésem, leginkább a környezetemből érkező, és tudat alatt beépült impulzusok mentén kezdtem nevelni őt. Utólag visszagondolva, az engedelmesség elérése volt a legfőbb jó, amit reméltem. Engedelmesség, mert az biztonság. Engedelmesség, mert az Istennel való kapcsolat is erre épül (?). És mivel azt gondoltam, ezzel teszem a legjobbat, így engedelmességre neveltem, akár a kapcsolat árán is.

Most azt gondolom, a kapcsolat sokkal fontosabb. Szeretném, ha biztosak lennének a gyerekeim abban, h szerethetőek, szeretve vannak, és mindez csupán azért, mert ők azok, akik.
Nem érzem magam sokkal bölcsebbnek a gyerekeimnél, egyszerűen csak régebb óta élek. Ők kész emberek, nem nekem kell őket kigyúrnom. Együtt élünk, alakítjuk egymást. Hogyha valaki keresztbe tesz, annak általában van következménye, amit az egész család érzékel. Mert együtt működünk. Nem idomítani akarom őket, hanem tanítani.
Nem szeretek jutalmazást, büntetést alkalmazni. És azt hiszem, nem a szabályrendszer, nem a törvény - és annak szigorú betartatása - tesz "jóvá", nem az szabadít meg a bűntől, sokkal inkább a szeretet, elfogadás, kegyelem. Én is ezt tapasztalom a Minden Titkok Tudójától, h megszégyenítően túlszeret a botlásaimon, a szennyes dolgaimon.

Azt hiszem úgy kezdődött, h elkezdtem felülbírálni a szabályokat, amiket hoztam. Megvizsgáltam, miért is akarom, h az a bizonyos dolog úgy legyen, és ne másképp? A gyerek miatt, vagy magam miatt? Kényelemből, félelemből, megszokásból, 'így illik'-ből? Értékes kincs a szabadság, mégis olyan könnyen engedjük át az irányítást, és törjük bele magunkat haszontalan keretekbe. 

Megkönnyebbülés volt elengedni az alá-fölérendeltségi viszonyt, elengedni azt a tévhitet, h ez a viszony jelenti a felelősségvállalást. És egyszerűen élvezni a gyerekeim társaságát. Arra vágytam, h csak érezzük jól magunkat együtt...

A kapcsolatból pedig annyi minden következik. Hogy elmondja nekem azt is, amit szégyell. Hogy láthat engem is hibázni. Hogy érteni akarjuk egymást. Hogy összeveszünk, és kibékülünk. De az biztos, h számíthatunk egymásra.


Létezik egy hihetetlenül bölcs, afrikai, törzsi szokás.

Amikor a törzsből valaki rosszat tesz a törzs egy másik tagjával, vagy fájdalmat okoz neki, akkor az illetőt kiállítják a falu közepére, és az egész törsz köré gyűlik.
De ahelyett, hogy valami nyilvános büntetésben részesítenék, két napig folyamatsoan sorolják neki mindazokata  jó dolgokat, amiket valaha is tett. Hogy miért?

Mert a törzs hisz abban, hogy minden egyes ember jónak születik, és szeretetre, békére, boldogságra vágyik.  Csak néha, a mindezekre való törekvés közben hibákat vétünk.
És mivel a rossz cselekedeteket segélykiáltásként értelmezik, a törzs összegyűlik a társukért, és segítenek neki újra megtalálni önmagát, a jó természetét.
Emlékeztetik őt arra, ki is valójában.


"Azt hiszem, nincs is gyereknevelés. Csak együttélés van, együtt élünk gyerekeinkkel, és nem azzal nevelünk, amit mondunk vagy követelünk, sokszor még csak nem is azzal, amit teszünk – hanem azzal, amilyenek vagyunk legtitkosabb vágyaink, a bennünk bujkáló és keveredő jó és rossz indulatok szerint. Ezt fogják fel, erre érzékenyek a gyerekek. Törődjünk hát magunkkal – így törődünk legjobban gyerekeinkkel is." 
(Vekerdy Tamás)
önnevelés, gyógyulás

“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”

Maga a tanulás elenyésző része mindannak, amiről ez az életforma szól!

TANULÁS

Eleinte napi órarenddel működtünk, aztán tantágyakra bontott napok, most heti, vagy hosszabb projktekkel dolgozunk. Egy-egy projekten belül több tantárgyi kihívás is adódik.

Alfie Kohn:
Choice (választás): a munkatársaknak legyen lehetőségük részt venni annak megvitatásában és eldöntésében, hogy hogyan kell elvégezniük munkájukat.
Collaboration (együttműködés): minden munkatársat támogasson egy olyan team közössége, amelyben képzettsége, tapasztalata, kreativitása és alkotó ereje zavartalanul ki tud bontakozni.

Content (tartalom): a munkatársak tudjanak azonosulni a feladat céljával és tartalmával.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett nekem ez a beszámoló, Timi! Olyan jó, hogy ide is feltetted a jegyzetet! Sokat tanulok tőled!

    VálaszTörlés