B

Lilypie Premature Baby tickers

Lilypie First Birthday tickers

2017. november 24., péntek

2017. november 6., hétfő

hasítunk! vagynem

Egy kis beszámoló, hóvégi számvetés.
Nagy hullámvasutazás volt ez a hónap, és nincsenek illúzióim a következők felől sem... Az építkezés leállt, ilyen-olyan okokból, de várunk. Remélhetőleg heteken belül megoldódnak a dolgok, de ez egy folyamatos nyomasztódás. Utána sem lesz minden egy csapásra könnyű, tudom én - sőt! Minden szempontból új kezdet, ami kaland a javából...
A munka terén: Nokedlik ovifotózások úgy tűnt alakulnak, sok (amennyi jelen élethelyzetben belefért) energiát öltem a népszerűsítésbe, ovik elérésébe. Leveleztem is többel, még időpontokat is fixáltunk, aztán szép lassan minden lehetőség bezárult. Még várok egyre, de most kicsit jegelem a témát.
Ráfeküdtem hát a másik szívemcsücske projektre, a dokumentarista családfotózásra. Újjászültem a Családmesék face oldalt, mellettem férj építgeti a közös vállakozás weboldalát - inspiráló, már amikor nem vagyunk éppen full reménytelenek mindketten...
És bekerültem egy dokus családfotós csoportba, ami sok mindent elindított bennem. Van mögöttem egy nem 100%-osan sikeres munka, éppen vonogatom le a tanulságait - összeomlást ügyesen kerülgetve.


Az egyik tanulság számomra:
Türelem. Kitartó munka. Nem vagyok ebben jó. Szeretek lendületből menni, és ugyanilyen vehemens eredményt is várok. Ha nincs, ellankadok. De le kell kicsit higgadnom, és a folyamatra nézni. Igazából most - 4 hónapos ka mellett - még bőven a készülés időszakát élhetem. Arra is ráébredtem, mennyi tanulnivalóm van még. Fotózás terén is, azon belül a dokumentarista helyzetet is jól kezelni, mint olyat. Marketing terén pláne. Úgyhogy, kedves én, keep calm and learn!
Kitűztem magamnak a 365 napos fotós kihívást a következő évre. Kitartás tanulására is jó lesz.
Akit érdekel, itt lesz követhető:
https://www.facebook.com/groups/csaladmesem/

2017. október 31., kedd

kreatívitás fejlesztése "óravázlat"

Fejlesztése? Inkább felszabadítása. A kreatívitás az van. Csak elnyomható. Kordába szorítjuk, elcsitítjuk, rendszabályozzuk.

*A kreatívitás jellemzői: rugalmasság, hajlékonyság, eredetiség
Kreálni, létrehozni, teremteni - isteni tulajdonság!

Kreatív folyamat 4 lépésből áll:
1. előkészítés = probléma felismerése, információgyűjtés
2. lappangás, a probléma "parlagon hever"
3. "aha" élmény, megvilágosodás, megoldást hozó, váratlan felismerés
4. igazolás, ellenőrzés

*Gondolkodási gátlások áttörése

ceruza -  Mire használhatjuk még íráson kívül?

"Egy előttünk tornyosuló, igen kiterjedt méretű fal másik oldalára kell rövid időn belül valahogyan átjutnunk, és ehhez nem áll rendelkezésre semmilyen segédeszköz. Kérdezni szabad. 
(A résztvevők nyilván mindenféle lehetőséget végigvesznek, ezek között egy sor igen bonyolult is felmerül. Miből van a fal? Milyen vastag? Milyen magas? Van-e kéznél létra? Van-e közelben fa? A talaj kikaparható-e alatta? Milyen kiterjedésű a fal? Folytathatnánk a sort, de bátran elhárítható minden igény, mert a legszimplább és egyben célhoz juttató kérdés merül fel a legritkábban, nevezetesen: van-e ajtó a falon? Van, és ez a megoldás!)"
Legtöbbször pont a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb megoldásra gondolunk legkésőbb.

"Ajándékozás céljából vásárolt, többször körbetekerhető nyakláncban váltakozva fehér és fekete gyöngyök sorakoznak egymás mellett. Utolsó pillanatban fedezzük csak fel, hogy egy helyen – nyilván véletlenül – három fekete gyöngy került egymás mellé, megbontva az egyenletes felépítést és lerontva az esztétikai összbenyomást. A gyöngysort nem akarjuk e szépséghibával átadni, a problémát tehát meg kell oldani. Becserélés nem lehetséges, újrafűzésre már nincs idő, mégis megoldást kell találni a váratlanul felmerülő problémára! De hogyan? 
(Az egymás melletti háromból két fekete gyöngy összetörésével juthatunk el a célhoz, mondjuk egy kemény tárgy, például egy kéznél lévő kapukulcs vagy egy darab kő segítségével.)" 
Ebben az esetben a látszólagos tönkretétel hoz megoldást. Ritkán keressük a rombolás továbbgondolásában a lehetőséget.

K: Fura Feri elhatározza, hogy ezentúl hétfőn, szerdán és pénteken mindig igazat mond, más napokon mindig hazudik. Egyszer ezt mondta: „Holnap igazat fogok mondani.” A hét melyik napján történt ez? 

V: Az állítás nem lehet igaz, mert akkor két egymást követő nap mondana igazat. Tehát hazudós napon kellett mondani, amikor a következő nap is hazudós. Tehát csak szombaton mondhatta.

K: Négy szenvedélyes játékos estétől reggelig játszott. Amikor reggel megszámolták a pénzüket, kiderült, hogy mindegyiknek 4-szer annyi pénze volt, mint a játék kezdetén. Hogyan lehetséges ez?

V: Nem szerencsejátékosok voltak, hanem egy négy tagú cigányzenekar. 

K: Egy keleti fejedelem így végrendelkezett: „Van két fiam. Mindegyiknek van egy lova. Az a kívánságom, hogy amint a szememet lehunytam, gyermekeim pattanjanak nyeregbe, és lovagolja-nak Szürakuszaiba. Amelyikük lova később ér be a városba, arra szálljon egész vagyonom.” A két fiú a végrendeletet olvasva tanácstalanul bámult egymásra, majd a fiatalabb fiú súgott valamit a másiknak, és néhány perc múlva a két testvér lóhalálában lovagolt ki a kapun. Mit súgott testvérének a kisebbik fiú? 

V: A végrendelet szerint nem a fiúknak, hanem a lovaknak kell később érkezniük. Ezért a kisebbik fiú a következőt súgta a bátyjának: „Váltsunk lovat!” 


Képzeld el, hogy Afrikában vagy. Kötéllel fellógattak egy fára úgy, hogy a kötél egyik végén te lógsz, a másik végét pedig egy cölöppel rögzítették a földbe. De jaj, a kötél másik vége alá egy égő gyertyát helyeztek el, alattad pedig egy oroszlán már csak arra vár, hogy elfogyaszthasson téged ebédre! Mit csinálsz?


(szülinapi dalt énekelsz, mire az oroszlán elfújja a gyertyát)






*Néhány fejtörő (papíron):






*Mozgásos feladat:

- Ide figyelj, Jeromos! Én most kimegyek a szobából, azon az ajtón! Te fogj kezet valakivel! Amikor visszajövök, én is kezet fogok ugyanazzal. Érted?
(Körülöttünk csend.)
- Nem értem.
- Kimegyek azon az ajtón... stb. Érted?
- Értem!
(Aki a párbeszéd alatt először megszólal, azzal fogsz kezet. Addig "nem értem", míg meg nem szólal valaki, mindkettőnk számára egyértelmű módon.)

*Papírlapra:

- Rajzolj L formákból!
Bármit, amit szeretnél! Emberalak, táj... a lényeg, hogy csak L formákból álljon. Az L forma szabadon torzítható, nyújtható, forgatható, szélesíthatő, és a szárai hosszát is megváltoztathatod kedvedre. A lényeg, h csak ezekből a formákból alkoss!

- Csoportos rajzolás
Fogjon mindenki más-más színű ceruzát, és a saját lapjára rajzoljon egy firkát! Add tovább a melletted ülőnek, és ő egészítse ki a firkádat úgy, h értelmes alak vagy figura jöjjön ki belőle!

*Rajzolj! 
Inspiráló sorozat a Netflix-en: Abstract - The Art of Design ITT

Füzetke 04:55 -től és 06:40-től.
(Plusz: 30:12-)

13 kör játék (saját fejlesztés, original miutunk)

1. Egészítsd ki a köröket! Bármilyen tárgy, élőlény lehet belőle!


 2. Egészítsd ki a köröket megint! Próbáld meg az elhelyezést is figyelembe venni, azt is beépíteni!


 3. Egészítsd ki a köröket megint! Próbáld meg az elhelyezést is figyelembe venni, azt is beépíteni! Mielőtt dolgozni kezdenél, csak nézd a lapot! Képzeld el, hogyan lehetne ebből egy egységes kép! Tájkép? Esetleg egy utcakép? Emberek vannak rajta? Mit csinálnak? Egy szobában vagyunk? Ki is egészítheted más tárgyakkal, de minden kört használj fel a rajzodban!

4. Egészítsd ki a köröket megint! Próbáld meg az elhelyezést és a méreteket is figyelembe venni, azt is beépíteni! 
Mielőtt dolgozni kezdenél, csak nézd a lapot! Képzeld el, hogyan lehetne ebből egy egységes kép! Tájkép? Esetleg egy utcakép? Emberek vannak rajta? Mit csinálnak? Egy szobában vagyunk? Ki is egészítheted más tárgyakkal, de minden kört használj fel a rajzodban!


*Agymasszázs - rejtett képek:


2017. október 28., szombat

művtöri - középkor

Gótika - katedrálisok, rózsaablakokkal:


Gothic Architecture made with recycled CD's.



A templomok 3 ajtósak, gigantikusak, de szürkeség, színtelenség - kontrasztban a rózsablakokkal.
CD-k vannak megfestve, színes alkoholos filccel. (Sharpie)

Árnyékolás:



VAGY:
iniciálé
My Grade 6 students are in the middle of a Medieval Art unit. They recently finished up their illuminated initials. I started off by sh...

2017. október 26., csütörtök

elnyomás és ellenállás

Érdekes, ahogy dolgozik bennem ez a téma.
Kicsit már sok a #metoo, tényleg jót hozott írni erről, kirakni magamból, de köszi, elég már.

Nincs több dolgom ezzel. Vagy mégis?

A minap játszótéren voltunk együtt. (Nem jellemző helyszín - szerencsére a kert kiváltja...) B futkosott, én pedig gondoltam, utána indulok, elkapom. M észrevette, mire készülök, és mielőtt igazán nekilódulhattam volna, felkiáltott: "Anyaa, fogócskázzunk! LÉCCII!"
Megálltam, mint aki megfagyott. Na ne. NEM. Nem kell itt a könyörgés. Hagyjuk az egészet a csudába! Nem futottam sehova. Túlreagáltam? Egyáltalán, mi bajom lett?

Tegnap este S kitalált egy speckó párnát, mondta, varrjuk meg. Más dolgom volt, nemet mondtam. Megvarrjuk majd holnap. De ő erre nyögni-nyűglődni kezdett, aztán haragudni, mindenféle érzelmi ráhatást bevetett. Sikerrel, ráhagytam, csináld, ha akarod, csak ne cirkuszolj! De - nem tudok segíteni. Persze nem úgy megy az, naná, h két percenként zaklatott, csak befűztem újra a cérnát, csak visszabontottam neki, csak bejelöltem, stb., stb. Közben egyre dühösebb lettem rá. Miért hoz ilyen helyzetbe, más dolgom van, és mégis vele kell foglalkoznom. De tényleg ő tehet róla? Miért mentem bele, ha nem akartam?

Eszembe jutott egy réges-régi verssor, én írtam, egy legjobb barátnő ihlette. "ne irányíts, ne tekergess, lásd meg, a szívem keres" (Oké, már nem adnám hozzá a nevem...) Nem is egy olyan barátság/kapcsolat kísért életem során, amiben passzív félként voltam jelen. Irányítva. Elnyomva.

Nagyon nem jól viselem, ha manipulációt érzékelek. Kifinomult érzékkel szűröm ki, és zsigeri ellenállást vált ki belőlem. Hárítom, elmegyek, hátat fordítok, gyorsan.

A gyerekeim egymáshoz való viszonyában jelen van az elnyomás. A "hatalmi oldalt" igyekszem abban segíteni, hogy meglássa, milyen módszereket alkalmaz, hogy a saját akaratát vigye győzelemre. Akár a testvérével szemben, akár más kapcsolataiban. Például velem. Könyörgés, lelkiismeretfurdalás ébresztése, vagy éppen lekicsinylés, félelemkeltés... széles a spektrum. De a másik oldalt nehezebben támogatom. Mert hogy is kell ezeket jól kezelni? Hogyan maradj szabad? Hogyan ne félj?

Egy Feldmár előadáshoz kapcsolódó gondolatsorra bukkantam, ami most nagyon jól jött. Mert válaszol.

"Ha én felelősséget vállalok örömteli életemért, akkor felébredek arra, hogy semmi nem muszáj - nem tűröm el a rábeszélést, a kényszert, - nem engedelmességből, nem szófogadásból cselekszem, - nem maradok csendben, - vonakodva, neheztelve, lelkesedés nélkül nem teszek semmit, - nem felejtem, hogy legitim vagyok, tehát nem magyarázom meg magam, - nem panaszkodom, hiszen nem vagyok gyerek, - nem mentegetőzöm, nem kérek elnézést, - megszabadulok a szégyentől, hogy tanulhassak a botlásaimból, - még kényszerhelyzetekben sem válok áldozattá, - komolyan veszem a másikat és ezt megkövetelem a magam számára is, legyen szó akár a gyerekeimről is  - meghallom és felismerem az elnyomó hangját, akár kívülről, akár belülről szól, - elköteleződöm az ellenállás mellett, - társakat találok, akikkel őszintén beszélhetek

Ez az út. Hát indulás.

2017. október 19., csütörtök

me too

#metoo
Egyre több és több kiírás. Újabb és újabb ismerős oldalán tűnik fel.
Nekem is, egy pillanatra sem kell elgondolkodnom, h eszembe jusson három eset.

Azt nem is említem, hogy általánosban, amíg felújították a suli egyik szárnyát, a hosszabbik úton mentem haza, én, a kötött pulcsis, szandálos kislány, hogy elkerüljem a beszólogató, trágár utalásokat tevő, felnőtt férfiakat, akik ott dolgoztak. Ez a nulladik történet.

Amikor tíz-tizenkét éves lehettem, és a buszon a nyakamba lihegve dörgölőzött hozzám egy férfi, én pedig rettegtem a helyzetben, lefagytam, nem tudtam nem hagyni, ami épp történik velem. Örökre hálás leszek a nálam idősebb barátnőmnek, akivel együtt utaztunk a tömött járművön, és aki - azt hiszem a rémült arcomat kutatva - észrevette a helyzetet. Azonnal áthúzott a túloldalra, ezzel helyet cserélve velem, és amikor a férfi folytatta, hangosan rászólt, hogy mit képzel, hagyja abba a dörgölőzést. A következőnél leszálltunk. Köszönöm neki, hogy nem voltam védtelen, köszönöm neki, h megmutatta, meg lehet védeni magunkat, és nem kell kiszolgáltatottnak maradni. Hosszú ideig nem szálltam fel zsúfolt járműre ezek után, vagy ha muszáj volt, igyekeztem utolsóként, az ajtóban maradva, h emberrel ne kelljen érintkeznem. Kutattam, figyeltem a férfiakat, potenciális bántalmazót keresve bennük, és szokásommá vált hátra-hátranézni, biztonságos távolságot őrizni a többi utastól. Túltettem magam rajta, nem nagy ügy? Ma is így utazom. Csak most már a lányom körül is figyelek...

Középiskolás voltam, naponta jártam át egy bizonyos aluljárón. Rövid szakasz, nem elhagyatott, nem is túlzsúfolt. Egyszer csak érzem, h hátulról valaki a lábaim közé nyúl, és erősen megfog. Nadrágban voltam. (És kockás ingben, tornacipő, hippis korszak. Semmi kihívó öltözet, semmi "magadra vethetsz".) A döbbenet megállított, hátrafordultam, és a szemébe néztem. Fiatal, huszonéves férfi volt. Fiú. Nem volt tekintete. Az Erőszakos Ösztön, a Kapzsi Vágy nézett velem szembe, elhomályosult emberszemben. Mérhetetlen megvetést éreztem, és a szemébe sziszegtem: Te hülye!
Máig meglep a reakcióm, ha visszagondolok. Teljesen végiggondolatlan volt, egy pillanat alatt zajlott az egész. De talán a barátnőm, aki a buszon megvédett, tette lehetővé, hogy ott, akkor tudjam, ezt velem nem lehet. A következő pillanatban futva menekültem az aluljáróból, a szívem a torkomban dobogott. Sokáig remegtem még utána.

Nemrégiben láttam egy fotós projektet. Ruhák voltak lefotózva, teljes öltözék. Cipő, nadrág, póló, pulóver. Hogy miért volt ez érdekes? Mert ezek megerőszakolt nők öltözékei voltak. Volt-e miniszoknya? Tűsarkú? Kivágott, tűzvörös felső? Nem. De ha lett volna, sem lehet ez az ok. NEM az áldozat hibája.

A harmadik helyzet a legfájóbb, a legösszetettebb, a leginkább nehezen felismerhető, és feldolgozható. Mert őt szerettem. És ő is engem. Gyerekek voltunk, tanultuk a szerelmet. De nem volt jó tanítómesterünk. Én nem tudtam, mit érek. Nem tudtam, hogyan kell megvédeni magam attól, akit közel engedtem. Nem tudtam, hogyan lehetek én fontos önmagam számára, ha az a másik nem becsül meg. Csak azt kezdtem érezni, egy test vagyok. Semmi más. Később meg, hogy tárgy, amit használnak. Hagytam? Igen. Szenvedtem közben? Igen. Szóvá tettem? Nem. A mai fejemmel másként tennék? Igen. Hibás vagyok?

Úgy érzem, igen.
De ha továbbgondolom, árnyaltabb a dolog. Mert megtanulhattam volna, hogyan kell, lehet, szabad szembeszállni az erővel. Egy tekintélyelvű oktatási rendszerben felnőtt, az elvárásoknak tökéletesen megfelelő, jólnevelt kislány, aki ráadásul személyes batyuként önbizalomhiányt, kisebbrendűséget, elutasítottságot cipel - nem feltétlenül fogja tudni felmérni az egyes helyzetekben, hogy mit kell, vagy nem kell megtennie, ha egy nála dominánsabbal kerül szembe.

Ugyanakkor vannak ismerőseim, barátaim, akikről tudom, h nem "csak" a "hétköznapi bántalmazás" kategória, ami velük megtörtént. Ők nem írják ki a metoo-t. Talán ez annál keményebb ügy, hogy egy ilyen "kampány" része lehet.
De azoknak biztosan segíthet, akik azt gondolják, ami velük történt, az belefér.

Van, aki felháborodik, h szegény férfiak, miért csak a nőkre élezzük ezt ki. És jogos, oké, inkább gyenge és erős, alázható, és megalázó a két oldal. De egy alapvető hozzállásra mindenképpen rávilágít. Mert volt, hogy féltem rövid szoknyában az utcára menni, és rettegni kezdtem, ha gátlástalanul megnézett valaki, azonnal kerestem a "hibát" az öltözékemben, magamban, mivel hívom ki a sorsot magam ellen... Az áldozathibáztatás. A nő tehet róla. Ne ébreszd fel a vágyat! Ha mégis ezt teszed, ne lepődj meg, ha olyasmi történik, amit nem akartál. Mintha a másik féltől nem lenne elvárható, hogy uralkodjon magán. Mintha valakin erőszakot tenni nem a bántó fél cselekedete volna.

Pedig hiszem, h a Szépség küldetés. A nő hivatott hordozni, ajándékozni a Szépséget. A Szépség gyógyít, táplál. Azt üzeni, h minden jóra fordul.
"A Szépég ihletforrás. Az örökkévalóság köszön vissza benne. Az Édenre emlékeztet, amit nem volt alkalmunk megismerni, de szívünk azt súgja, arra teremtettünk."

Vajon van érintett a másik oldalon is, aki figyel? Van bántalmazó, aki most tükörbe néz, és elég bátor ahhoz, h meglássa önmagát? Aki most ráébred, hogy bocsánatot kell kérnie? És meg is teszi?

"Mindig csak annyira nevessünk, h senki ne sírjon."

A témában ajánlom: CIKK hvg.hu

2017. október 17., kedd

tanító, tanuló

Megfogalmaztam a tutit. Hogy miért bajos a tanítóképzés a főiskolán. Ahova én is jártam.

Néhány napja újra ott jártam, felnőve, 4 gyerek otthonoktató anyukájaként. Sok hiedelem átírása, félelem legyőzése, harci helyzetek felismerése és megküzdése után. Ültem az előadáson, ahol egy felettem lévő generáció tekintélyt parancsoló (asszem kulcszó) pedagógus hölgye vezényelte le az eseményt. Az, hogy a rendezvény kifutott a tervezett időből, nyilván előfordulhat, ki hibája, nem tudom. De már ennek a hangsúlyozása is nyomasztóan hatott, bárdként lebegett mind a felkészült szakemberek, mind az előadást élvezni kívánó közönség felett. Le kellett zavarni, csak röviden beszéljenek kérem, hogy a csúszás korrigálható legyen - a hibát magasabbrendűvé emelve a közvetítendő értékkel, üzenettel szemben. De oké, értem. Bizonyára lehetett volna ezt másként is hangsúlyozni, lépjünk túl, nem nagy dolog. Végighallgattuk, ami belefért - jó volt, izgalmas, színvonalas.
A végén következhettek a kérdések. De csak 1! Mert ugye kifutottunk az időből, ezt már mindenki jobban tudja bámilyen más, elhangzott információnál. Szóval mindhárom előadóhoz egy kérdést lehet intézni. Egy szót kapó hölgy viszont sebtiben két kérdést is belefogalmazott a lehetőségbe. És itt következett a helyzet, ami elgondolkodtatásra késztetett, és ami miatt most újra meg újra a pedagógusképzésen lamentálok.

Az alkalom koordinátora, hangját erősen megemelve felcsattant: "NEM! Itt ÉN vagy az ELNÖK! És én azt mondtam, NEM!"

Látszólag csak számomra volt mindez megdöbbentő. Nekem leesett az állam. Ám körülnézve úgy tűnt - csak nekem. Mindenki másnak ez így teljesen belefért.
Ez az, ami hidegrázós.
Mert nem, nem kellene hatalmi pozícióból, agresszíven, erős hangon, efféle "érvekkel" lezárni egy helyzetet. Nem kellene felnőtt emberekkel, akik szakmai előadást jöttek hallgatni. Nem kellene huszonéveik elején járó, tanítóképzős hallgatókkal, akik szorgalomból, érdeklődésből itt vannak a szabadidejükben. És nem, nem kéne még általános iskolás gyerekekkel sem.

Így nőttünk fel, és még a főiskolán is - hiába a magázódás -, csak látszat egyenrangúságot kaptunk. Ezért nem veri ki a biztosítékot mindez. Megszoktuk. Aztán kikerül a friss pedagógus a "pályára", és gyorsan megpróbál átállni az "erős" oldalra. De talán, legbelül, mélyen érzi, hogy valami nem stimmel. Ha még felrémik, amikor általános iskolás korában... elsőben, vagy harmadikban... vagy az oviban... hogy milyen érzés volt a túloldalon.
Mert nem így kéne.

utóirat:
#metoo